Hegedűs Endre szóló zongorakoncertje

Hegedűs Endre világhírű magyar zongoraművész koncertje a New York-i Magyar Házban a Széchenyi István Társaság szervezésében.

Hegedűs Endre: „Isten zenéből és szeretetből gyúrt engem, az EMBER a Világegyetem legnagyobb értéke – minden egyes ember az! Hiszem, hogy Isten azért teremtett meg minket, mert felénk áradó végtelen szeretetében nem akarta, hogy ne létezzünk: elgondolt egy egyszeri és megismételhetetlen pályát valamennyiünknek, és a szülők segítségével világra szeretne segíteni minden embert. Az egész Univerzum azért létezik, nyer értelmet, mert az az Isten képmását hordozó ember otthona. Feladatunk, hogy megfogjuk egymás kezét és szeretetben folytassuk a Teremtő munkáját itt, a földön, majd reményteljes távlatban a mindenség más részein is.”

Külön köszönet a koncert létrejöttének támogatásáért:
– Romsics Gergelynek – Balassi Intézet, New York
– László Gábornak
– New York-i Magyar Ház
– Felsővályi Ákosnak – Széchenyi István Társaság
– Aich Clárának
– Rakusz Tamásnak
– Felvégi Peter Pepe NY – The New York Hungarian Social Network Group
– A helyi segítőknek: Laszki Zsolt, Deák Gabriella, Szántó Gabriella, Tóth Nóra