Interjú Nagy Ildikóval a New York-i Magyar Ház programjairól (Bocskai Rádió)

Nagy Ildikóval, a New York-i Magyar Ház igazgatójával készitett interjút a Bocskai Rádió az intézmény programjairól.  Nagy Ildikó beszélt többek közt arról, hogyan került a Ház élére, hogy miként tartják fenn az intézményt, és persze a Magyar Ház programjai is szóba kerültek.

„A New York-i Magyar Ház programja igen sokrétű. Állandó közösségi programok ismétlődnek hétről hétre. Keddenként a néptánccal párhuzamosan rendezi meg az alapító generáció  a társaskört. A társaskör tagjai 40-50 éve már, hogy rendszeresen jönnek a  házba minden héten kártyázni, társalogni, s jól érezni magukat. A MAG hagyományőrző közösség minden csütörtök este találkozik itt, szombat délelőttönként pedig a manhattani magyar iskola tartja rendszeres foglalkozásait. Szombat délután a cserkészek veszik birtokba a helyet” − olvasható a Bocskai Rádió honlapján.

A teljes interjút a Bocskai Rádió honlapján hallgathatja meg.