Interjú Szilvay Gergely New York-i KCSP-ösztöndíjassal (Bocskai Rádió)

Szilvay Gergellyel, a New York-i Magyar Ház ösztöndíjasával készített interjút a clevelandi Bocskai Rádió. Szilvay beszámolt a Magyar Házban 2016. október 22-én megnyitott Mérföldkövek – 1956-os portrék és életutak című kiállításról is.

Mint a rádió honlapja írja: „Az interjú során Gergely beszámolt az 1956-os események 60. évfordulójára szervezett New York-i rendezvényekről is. Itt többek közt említést tett arról, hogy három napon át, október 22-24 között a Manhattan-híd brooklyni lábánál esténként rövid animációs filmet vetítettek. Szombaton a Magyar Házban került sor az ‘56-os kiállítás megnyitójára, ahol több szabadságharcossal is találkozhattak az emberek, akikkel előzőleg életútinterjút is készített és abból keletkezett részben a kiállítás anyaga. Majd a helyi magyar konzulátuson szombat délután szerveztek egy hivatalos megemlékezést és fogadást. Vasárnap pedig egy olyan emlékmű felavatására került sor a Kossuth-szobor mellett, amelyre az engedélyt immáron egy évtizede igyekeztek megkapni a helyi magyar szervezetek. A megemlékezés-sorozatot a délutáni Spirit of Hungary-előadás zárta, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes adott elő az észak-amerikai turnéjuk záróakkordjaként.”

A teljes cikk a rádió honlapján olvasható.