7 magyar néprajzi táj 728 hímestojása – Fekete Ildikó önálló kiállítása
2017. szeptember 8. – 2018. március 31.
Fekete Ildikó, Junior Prima Díjas hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, gyermekkora óta a hímes tojások bűvöletében él, nemcsak gyűjti és kutatja a mintákat, de maga is készít a hímeseket. Számos ismert tájegység, úgymint a gyimesi, háromszéki, sárközi, baranyai, muravidéki vagy felvidék hímestojások mintáit dolgozta fel és alkotta újra, de emellett különös hangsúlyt fektet az egyre inkább feledésbe merülő minták felkutatására is. A New York-i Magyar Házban megvalósult önálló kiállításának támogatója Magyarország Kormánya.
Sárközi hímes tojások
A sárközi hímes tojás mintáiról mindezidáig nem jelent meg semmilyen összefoglaló mű, így Fekete Ildikó által bemutatott tojások csupán egy forrásra, a Bátai Tájház hímes tojás gyűjteményére támaszkodnak. A sárközi mintakincs lényegesen eltér más tájegységekétől, motívumai nagyon egyediek.
A mintakincs különlegessége, hogy található itt teljes állatábrázolás is, mely a hímesek körében igen ritka jelenség. A helyi minták bővelkednek a halas és madaras tojásdíszekben, melyek nemcsak magas szintű kidolgozottságuk miatt érdekesek, hanem amiatt is, hogy az állatok szájából (és farkából is) virágok, főleg tulipánok nőnek ki. Tehát a sárközi hal és madár beszél a tojásokon. Ebben a formában sehol nem találkozunk ilyen állati ábrázolással a hímeseken, más művészeti ágakban viszont annál inkább.
Háromszéki hímes tojások
A háromszéki hímes tojások első nagyobb gyűjtőjeke Balázs Márton volt, aki 1900 környékén egy több mint nyolcszáz tojásmintából álló rajzot készített a Székely Nemzeti Múzeum részére. Ezt követően Kakas Zoltán foglalkozott részletesen a vidék hímes tojásaival, aki a ma élő tojásíró asszonyok segítségével elkészítette Balázs Márton mintáinak egy részét, illetve tovább gyűjtötte a háromszéki hímeseket, melynek eredményét a 2010-ben megjelent Háromszéki írott tojások című könyvében csodálhatjuk meg.
A háromszéki tojások nagyon egyediek, jól elkülönülnek más vidékek hímeseitől, mind a mintákat, mind pedig a színezési eljárásokat tekintve.
Itt túlnyomó többségben növényábrázolásokkal találkozhatunk, mégpedig a megszokottól eltérő módon, ugyanis a minta nem alulról felfelé, hanem a vízszintes tengely mentén halad a tojáson. A két leggyakoribb eljárás a következő: az elsőben a héjat négy egyenlő részre osztjuk egy vízszintes és egy függőleges osztókör segítségével, majd 1-1 ilyen negyedbe egymással ellenkező irányba elhelyezzük a leveles vagy a tulipános mintát. A másik pedig az, hogy csak egy függőleges osztókört alkalmazunk, a vízszinteset pedig csak részben húzzuk meg, ugyanis ez lesz a középen elhelyezkedő virágmotívum szára. Tehát a vízszintes és a függőleges osztó között elegendő helyet kell hagyni a virág fejének, mely a leggyakrabban tulipán. Ezt követően a szárból szimmetrikusan két hajtás nő ki, egyik a tojás teteje, a másik pedig az alja felé. A szimmetria megtartása érdekében a hajtások végén ugyanolyan bimbó vagy virág található. Azonban az sem szokatlan, hogy a háromszéki íróasszonyok a szimmetriai követelményeket teljesen figyelmen kívül hagyják, és amíg a tojás felső részén egy csillagos minta található, addig az alsón a már ismert növényekkel találkozunk.
A színezésről is érdemes külön beszélni. Találkozhatunk sima piros tojásokkal is, de gyakoriak a több színnel festettek, amelyeken a sárgát, a pirosat és a feketét alkalmazzák. Nem is ezen színek használata az érdekes, hanem inkább az alkalmazás mikéntje. Ha bármely más olyan tájegységet vizsgálunk, ahol többszínű hímeseket készítenek, akkor azt látjuk, hogy először megrajzolják a minták, majd az egyes felületdarabokat vonaltól vonalig egy bizonyos színnel megfestik. Háromszéken azonban nem ez a helyzet. Itt a festetlen tojásra csak egy nagyon kis részét készítik el a mintának, például csak a tulipán közepét. A virág többi részét a festés során más-más színekkel rajzolják hozzá. Az is gyakori, hogy a fehérrel megrajzolt mintát egyszerűen körülkerítik sárga vagy piros vonallal, emellett, ha például egy virág kiszínezésére kerül sor, akkor nagyon gyakran a szín bőven túllóg a virág körvonalain. Emiatt első ránézésre talán szokatlannak, vagy netalán rontott tojásnak gondoljuk ezeket, ám ez a színezésre vonatkozó pontatlanság szándékos. Ez az egyik hozzávalója az igazi háromszéki hímes tojás elkészítésének, melyek alaposan szemügyre véve, valóban nagyon különlegesek.
Gyimesi csángó hímes tojások
Eleinte a hagyományos motívumokat a tojásírók emlékezetükben évről évre őrizték, manapság azonban számos könyv jelent meg a témában, melyek a legjobban a gyimesi tojásokat foglalják össze.
A tojáshímek között öt fő csoportot különböztethetünk meg:
- Vallási szimbólumok
- Szerszámábrázolások
- Nap, Hold, csillagábrázolások
- Állat és ember ábrázolások
- Növényábrázolás
Az elő csoportba tartoznak pl.: fehér kabala, ördögtérgye, keresztes, Jézus szívet ábrázoló hímek. A fehér kabala osztás nélküli hím. Jelentése fehér kanca, mely áldozati állat volt a csángóknál. A székelyek állatősüknek tekintették és a Napnak áldozták fel.
Az ördögtérgye a gonoszokkal szövetkező ember szimbóluma. Akinek ördöge van annak kezdetben minden sikerül, de amikor már nem tud munkát adni túlvilági szolgájának, az a pokolra ragadja őt, mert az ördög lélekért dolgozik.
A szerszámábrázolásnál főként a földművelésnél használt eszközök jelennek meg, mint például az ekevas vagy a gereblye. Ezek mind az anyaföld megtermékenyítésének a szimbólumai.
A harmadik csoportba tartozó hímeknél a csillag az élet körforgását jelenti. Bizonyos helyeken úgy tartották, hogyha egy gyerek megszületik, akkor vele együtt egy csillag is megjelenik az éjszakai égbolton, halálakor pedig a csillag fényét vesztve kihuny.
Ebbe a csoportba tartozik még a vétett út nevű motívum is, mely az egyik legősibb tojásdíszünk, meander-szerű vonalként jelenik meg. Ehhez kétféle hiedelem is kapcsolódik. Az egyik szerint megvédi a tulajdonosát az úton való eltévedéstől, segít, hogy minél előbb visszataláljon az ember a családjához. Ezért ezt főként utazóknak, kereskedőknek ajándékozták. Másutt azonban úgy tartották, hogy a vétett út kapcsolatot teremt a mi világunk és a másvilág között, szabad átjárót biztosítva a szellemeknek. Ők előszeretettel jöttek át ez emberi világba, ahol „huhorékjaikkal” ijesztgettek. Ennek ellenére a tojásírást minden évben eme vétett út megírásával kellett kezdeni, hiszen a tavasz csak ezen az úton tudott beköszönteni.
Sok olyan motívum van, mely állati vagy emberi részeket jelenít meg. Régen minden nagyobb család, nemzetség egy bizonyos állatőstől származtatta magát. Ennek az állatősnek elég volt a legjellemzőbb részét ábrázolni a tojáson ahhoz, hogy az ujjá születhessen és védelmezhesse a család még élő tagjait, így ezek a minták mind rontás, bajelhárító funkcióval rendelkeznek.
A növényi ábrázolás valószínűleg csak később alakult ki, amikor már kezdett feledésbe merülni az ősi minták valódi jelentése. Sok olyan díszítmény volt, amiről ránézésre nem lehetett megmondani, hogy mit ábrázol, talán már a motívum nevét sem tudták, de próbáltak valamihez hasonlítani. Így ezeket virággá, indákká, vagy szívecskékké alakították.
Muravidéki hímes tojások
A Muravidék Szlovénia legészakibb történelmi régiója, amely Trianon előtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte.
Az asszonyok húsvét előtt viasszal megrajzolták a tojásokat. A díszítő elemeket különböző vastagságú, forró viaszba mártott pálcikákkal rajzolták. Emiatt a vonalak nem voltak elég finoman kidolgozva, ami a muravidéki hímes tojások egyik sajátossága. Nem használtak sok mintát és azok is kezdetlegesen voltak kidolgozva, de akadtak közöttük érdekesek, amik jellemzőek erre a vidékre. A petesházi minták egyediek, nevükre, jelentésükre maguk a petesháziak sem emlékeznek, annyira régiek.
A festési technikákról kevés emlék maradt fent. Először piros festékbe tették a tojásokat, amit krepp papírból készítettek. Következő lépésben a minta más részeit újra lefedték viasszal, és a tojásokat feketére festették, mely festék égerfa kérgéből készült. A legszebb a hímeseket húsvét vasárnap keresztgyermekeiknek ajándékozták. Amelyek nem sikerültek tökéletesre, a saját gyermekeik kapták meg. A legügyesebb asszonyok megrendelésre is készített hímes tojást a többiek számára.
Ma ezeket a hímeseket csak Dobronak nevű kis településen készítik, azonban a helyi magyar közösség nagyon őrzi a hagyományait, így ezek a csodálatos minták nekik köszönhetően ismét a virágkorukat élik.
Felvidéki hímes tojások
A Felvidéken a kedvelt tojáshímek közé tartoznak a különféle virágábrázolások. Van, hogy csak a virág feje látható, de gyakori az is, hogy szárával együtt írják a tojásra. Ekkor a szár egészen a tojás aljáról indul, és a motívum a legtetején ér véget. Ebben az esetben ez nem csak egy egyszerű virág, hanem egy életfa, hiszen ekkor a tojás a bolygót szimbolizálja, alsó része a földet, míg felső része az eget jelenti. E célra gyakran használják a tulipán ábrázolását vagy esetleg a gereblyét, melyet levelekkel és indákkal látnak el.
Ezen a területen alkalmazzák a viaszírásos technika egy másik változatát. Itt egy vékony pálcát mártanak a forró viaszba, ami rátapad erre a fa botocskára. Majd ezzel húznak egy vonalat a tojásra. Mivel a viasz nem tölcsérből folyik, mint az írókánál, nem lehet vele egységesen vastag vonalakat húzni. Kezdetben vastagabb, majd ahogy egyre több viasz folyt le a botról, egyre vékonyabbá válik. Ezért ez az eljárás csak a nagyon egyszerű mintáknál volt alkalmazható.
A Felvidéken ismert továbbá egy érdekes népszokás, a suprikálás. Ez azt jelenti, hogy a lányok „megkorbácsolják” a locsolást végző fiúkat. Húsvét keddjén (néhol egészen a hét végéig) a lányok, asszonyok locsolták meg viszonzásképp a férfiakat.
Felső-Torontál megyei hímes tojások
A Felső-Torontál megyei hímes tojásokat Szeged és Szerbkeresztúr szomszédságában található néhány településen készítik. Eredetüket tekintve a szakirodalomban főleg szerb mintaként szerepelnek, de egyes vélemények szerint ezek magyar minták. Sajnos igen kevés forrás áll rendelkezésre, mivel sokan esetleges szerb mivoltuk miatt nem tartották fontosnak ezen tojáshímek elemzését, dokumentálását és napjainkban is csupán néhány helyi tojásíró készíti el ezeket.
Ezek a tojások jellegzetes színeiről és motívumairól könnyen felismerhetőek. Három színt használtak: a pirosat, a feketét és a sárgát illetve alkalmanként a fehéret is. Leggyakrabban a piros és sárga motívumok fekete háttéren szerepelnek, ritkábban alkalmazzák a piros hátteret. Az azonban sosem fordul elő, hogy a teljes háttér sárga legyen, legfeljebb csak a tojás egy részén. Viszont nagyobb számban találni fehér hátterű tojásokat, ekkor azonban a sárga szín teljesen hiányzik a hímesekről.
Cs. Sebestyén Károly, aki a XX. század elején végzett gyűjtőmunkát ezen a vidéken, azt állítja, hogy akad néhány olyan minta, melynek még van neve, ezek általában mind virágnevek, hiszen a minták nagy része tényleg virágra hasonlít, azonban valószínűnek tartja, hogy ezek az elnevezések utólag kerültek rájuk, így ezeket dolgozatában nem közölte részletesen, ezért sajnos erről nem áll rendelkezésre semmilyen forrás. Azonban a sok virágminta mellett találunk két kivételt is. Az egyik egy halas elnevezésű ábra, noha egyáltalán nem hasonlít a halra. A másik pedig a csillag. Ebben az az érdekes, hogy vonalvezetését tekintve teljesen eltér attól, amit itt általában használnak. Ez pontosan olyan, mint bármely más tájegység csillag ábrázolása: nyolcágú és egyenes szárú.
Ez a térség a motívumokat elválasztó díszek, úgynevezett övek tekintetében is igen gazdag. Valamikor ezt csak egy egyszerű vonal alkotja, máskor dupla vonal, közbe ékelt díszítménnyel vagy az imént ábrázolt két alapmotívum kombinálásával láncos vagy akár tulipános választóval is találkozunk. Ezek a tojás felületén vízszintes, függőleges, átlós vagy akár tetszés szerinti irányban is haladhatnak.
Váraljai és pécsváradi hímes tojások
Itt, mint a Dunántúl nagy részén, a hímesek kizárólag pirosak, más színt nem használtak. Sokszor alkamazzák a tojás nyolc részre való felosztását, de az is gyakori, hogy választék csak a minták között található, mely két részre osztja fel a héjat. A mívesebb darabokon az osztóvonalakat is díszítik, de csak minimálisan, ám itt nem csak a mintáknak van nevük, hanem a díszített osztóvonalaknak is.
Ezekre a hímesekre egyáltalán nem jellemző a túldíszítettség vagy a zsúfoltság, a minták igen egyszerűek, a pöttyök mennyisége is minimális. Ezen kívül néhány tojáson a pöttyözés helyett csíkozást figyelhetünk meg (hasonlóan a muravidéki mintákhoz, de attól kisebb mértékben).
A mintakincset tekintve vannak olyan ábrák, melyek megtalálhatóak az egész Dunántúlon, de még a gyimesi csángóknál is, ilyen például a kantáros elnevezésű tojáshím. Vannak azonban olyanos is, melyek csak itt lelhetőek fel. A tojásdíszekre tájegységtől függetleül jellemző, hogy szimmetrikusak, a kettő vagy négy tengelyes szimmetia mindenhol elterjed, azonban igen ritkák azok a minták, ahol öt szimmetriatengely található, a váraljai tojások azonban bővelkednek ebben. Ezek főleg ötágú csillagra épülő, de tovább díszített virágok. Ezen kívül igen gyakori még a három tengelyes szimmetria is, ez azonban máshol, például a csángóknál is előfordul. Legelterjedtebbek a virágminták, melyek gyakran hármas csoportokra vannak osztva, ám maguk a virágok igen egyszerű rajzolatúak.
A hímes tojások állatábrázolására jellemző, hogy az állat valamely jellegzetes testrészét írják a tojásra. Pl.: berbécs szarva, medve talpa, ördög térgye, béka segge, stb. Nagyon ritka az az ábrázolásmód, amikor a teljes állat megjelenik a tojáson. Néhány ilyen minta található a Sárközben, másutt azonban nem (vagy legalábbis nem felismerhető módon), azonban a váraljai és pécsváradi motívumok között több egészalakos madár is található, külön érdekességük, hogy mégsem madarasnak, hanem kutyásnak hívják őket.
Szöveg: Fekete Ildikó
Illusztráció: Fekete Ildikó munkái
További információ az alkotóról:
https://www.facebook.com/ildiko.fekete.50
